Kategóriák
TOP termékek
Termékajánló
Hírlevél
Látogató számláló
2
2
3
0
2
8
9
Birkózás
2017.03.27 11:41

2017. évi Birkózó Magyar Nagydíj

Négy arany maradt itthon a birkózó Magyar Nagydíjon

A hétvégén Szombathely adott otthont a kötöttfogású Birkózó Magyar Nagydíjnak ami egyben Polyák Imre-emlékverseny is. A verseny névadójáról pár gondolat azok kedvéjért akik esetleg nem ismernék Polyák Imre nevét.

„Újpesti Dózsa 62kg-os Kötöttfogású birkózója, Olimpiai Bajnok 1964- Tokió, háromszoros világbajnok, háromszoros olimpiai ezüstérmes, főiskolai világbajnok, tizenegyszeres magyar bajnok, 2000- ben az évszázad birkózójának választották, 2003-ban a nemzetközi birkózó szövetség halhatatlanjai közé emelte, 2004-től a Nemzet Sportólója volt.”

 

 

2011 óta viseli a verseny Polyák Imre névét, immáron hetedik alkalommal gyűltek össze a vasi megyeszékhelyen a birkózók, hogy megmérkőzzenek egymással.

 

Idén 20 nemzet 120 birkózója érkezett, közepesnél kicsit erősebb mezőny gyűlt össze. Magyarország természetesen a legerősebb csapatával képviselte magát ennek is köszönhető a négy aranyérem és a két bronzérem, amit sikerült itthon tartani. 

 

A négy győztes jelen pillanatban a négy klasszisa a szakágnak, 71kg Korpási Bálint, 75kg Lőrincz Tamás, 80kg Bácsi Péter, 85kg Lőrincz Viktor, és a két bronzérmes 130kg Láhm Bálint és 98kg Kiss Balázs. 

 

A nyolc súlycsoportból gyakorlatilag hatban sikerült érmet nyernie a fiúknak, ami biztató lehet a közelgő Európa-bajnokság előtt. Talán egy mérkőzést emelnék ki sok közül, 75 kilós elődöntőt, amit az Olimpiai ezüstérmes Lőrincz Tamás vivot a Szerb Nemes Viktorral szemben, ez azért is érdekes mert Tamás tavaly még a 66 kilós mezőnyt erősítette, de idén már két súlycsoporttal feljebb 75 kilóban bontogatja szárnyait. 

 

A Szerb Nemes pedig egyre inkább kezd meghatározó alakja lenni ennek a súlycsoportnak nemzetközileg. A mérkőzés egy nagyon jó iramú gigászi csata volt rengeteg próbálkozással, akció kisérlettel, amit a végén Tamás abszolvált 2-1-re.  

 

 

A vasárnap délután 3 órakor a Nagydíj véget ért, de az Aréna Savariában egy nap pihenővel a birkózás folytatódik tovább, ugyanis keddtől kezdődik az U23-as Európa-bajnokság mindhárom szakágban.

 

G.