Birkózás
Korpási Bálint olimpiai kvótát szerzett a kötöttfogásúak 67 kilogrammos kategóriájában az európai birkózók BOK Csarnokban zajló olimpiai kvalifikációs versenyén azzal, hogy bejutott a döntőbe.
Az American Family Physician újság szerint a térdrögzítőket a legtöbben a sérült vagy fájó térd támasztására használják. Sok sportoló emellet azért is használ valamilyen típusú térdrögzítőt, hogy megelőzzenek egy-egy komolyabb sérülést sportolás közben. A rögzítők sokféle méretben és színben érhetők el, és még az alpanyagaik is változóak: lehetnek fém, hab, műanyag és elasztikus a pánt.
Ha sporttal kapcsolatos sérülésekről hallasz, a legtöbb ember azt feltételezi, hogy ezeket valamilyen baleset vagy rossz mozdulat okozhatta. Azonban néha a testünk szimplán nem áll készen arra a szintű tevékenységre, amit követelünk tőle. Néha egy huzamosabb pihenő utáni hosszú séta is meglepően fájdalmas lehet a láb számára. Egy sérülés bárkivel megtörténhet, aki több terhelést rak a lábaira, legyen az nagyobb intenzitású séta, futás vagy csak egy keményebb felület.
Az energia szinten tartása minden sportoló számára egy sarkalatos kérdés, hiszen ha terhelés előtt nem megfelelően pótoljuk a tápanyagokat és az energiát, "üzemanyagunk" mindössze egy órán át lesz elegendő.
Az ágyéki izom sérülése alapból véve súlyos, az érintett izomok testedben játszott szerepe miatt. Itt van néhány opció arra, hogy mit tegyél egy ágyéki sérülés után annak érdekében, hogy hamar elmúljon a probléma és gyorsan visszatérhess a sportolásba.
Több ízben is írtunk már a kineziólógiai tapaszokról, hisz napjaink egyik legelterjedtebb gyógymódjáról van szó, mely sok problémára nyújt hatékony megoldást. Persze csak akkor, ha megfelelően alkalmazzuk.
A térdfájdalom mindenféleképpen olyan dolog, amit komolyan kell venni, és mindenképpen érdemes kicsit jobban is utánanézni annak, hogy milyen módon lehet kezelni a problémát.
A különböző kezelési módokba beletartoznak a “teljesen természetes” és a hagyományos orvosi kezelések is. Lássunk ezek közül egy pár hatásos verziót.
Néha elég egy rossz mozdulat vagy egy pillanatnyi figyelmetlenség az életünkben vagy a sportpályán. Sajnos ezek legtöbbjéből a felépülés igen időigényes és testileg is sőt lelkileg is igen megterhelő tud lenni. Most adunk nektek 10 tippet hogyan tehetjük ezt a folyamatot könnyebbé vagy gyorsabbá!
Az edzést követő egy két órán belül egy szénhidrátban és fehérjében gazdag ételt tanácsos fogyasztani. A szénhidrátok segítenek az energia visszanyerésében, a fehérje pedig az izmok építésében, amely az edzés folyamán lebomlott, különösen, ha erőnléti edzésed volt. Például csirke rizzsel, és párolt zöldséggel, vagy egy tonhalas szendvics teljes kiőrlésű kenyérrel.
Manapság egyre többféle térd-, boka-, csukló- vagy könyökvédő létezik. A bőség zavarában szinte el lehet közöttük veszni, pont ezért egyre nehezebb kiválasztani a megfelelőt. Leggyakrabban akkor érdemes ilyeneket vásárolnunk, ha ízületi, porc- vagy izomsérülésünk van, de akkor sem mindegy, hogy melyik fajtát választjuk, és nagyon nem mindegy az sem, hogy hogyan viseljük. Léteznek közöttük sima testhezállók, de kompressziósak is.
Ha a térdet anatómiailag alaposan megvizsgáljuk, arra jutunk, hogy ebben a testrészünkben sajnos nagyon nagy az instabilitás. Ennek eredményképp nem is lehet meglepő, hogy egy-egy, sokszor ismétlődő gyakorlat után fájdalmat érzel benne. Ilyenkor csak arra tudsz gondolni, hogy most mi is történhetett? Komoly lehet a baj? Ezekre a helyzetekre hasznos lehet ismerni a leggyakrabban előforduló térdsérüléseket, és azt, hogy mihez is kezdj, ha ezek közül bármelyikkel találkozol?
Amennyiben sportoló vagy, biztosan hallottál már, rosszabb esetben tapasztaltad is az achilles-íngyulladást vagy szakadást. Azt biztosan tudod, hogy ez a fajta sérülés egy fájdalmas, komolyabb problémát jelent, de arról nem biztos, hogy eleget hallottál, hogy részleteiben ez mit is jelent. Ezzel sajnos sokan vannak így, és emiatt könnyen előfordulhat, hogy egy-egy óvintézkedés hiányában megtörténik a baj. Íme néhány fontos dolog, amit tudni érdemes az Achilles szalag szakadásról.
Nem mindig könnyű egy sportsérülésből vagy krónikus fájdalomból újra visszatérni a játékba, mivel sok türelem és idő szükséges a teljes regenerálódáshoz. Azonban, ha figyelembe veszel pár tanácsot, lehetőséged lesz arra, hogy csökkentsd a sérülésedből maradt fájdalmadon és jelentősen csökkentsd egy hasonló sérülés újabb elszenvedését. Akár nyak, hát, térd vagy bármilyen más fájdalomtól szenvedsz, tekintsd meg ezt a néhány hatékony nyújtási tippet, ami sokat enyhíthet problémádon.
Mit tehetsz, ha hát-vagy derékfájástól szenvedsz? Rejtélyes krónikus hátfájástól szenvedsz, ami egyszerűen nem akar elmúlni? Vagy talán mostanában volt valamilyen sport baleseted, ami kínzó fájdalmat okozott és ez negatívan befolyásolja az életminőségedet? Ha a megfelelő kezelést kapod hát problémáidhoz, akkor véget vethetsz a látszólagosan véget nem érő fájdalomnak anélkül, hogy még jobban bántanád az érintett területet. A legjobb kezelés ezekre a problémákra leginkább a fájdalom mértékétől függ. Ha törés következtében fáj a hátad, akkor nyilvánvalóan a legjobb kezelés az azonnali orvosi beavatkozás. Ha attól fáj a hátad, mert egyszerűen csak egész nap a lábadon álltál, akkor valószínűleg kevésbé intenzív kezelésre van szükséged, mint például pihenésre, vagy fájdalomcsillapítóra. Akár csak egy túlságosan megerőltető edzéstől, akár egy komoly hátsérülés után tapasztalsz hátfájást, ez a cikkünk bemutatja azt a 10 leghatásosabb módot, amely segít a fájdalom kezelésében.
A láb az egyik legkomplikáltabb része a testnek. Folyamatosan használjuk és egy életen át koptatjuk. Amikor a lábban fájdalom érezhető, azt számos különböző sérülés okozhatja, de amikor sarok- vagy talpfájdalomról van szó, akkor általában két különböző, gyakori ok lehet a felelős. Az egyik a plantar fasciitis, amit a köznyelvben talpi bőnye gyulladásként ismerünk, a másik a sarokcsont kinövés. Habár a kettőt sokszor szinonimaként használják, valójában teljesen különböző problémákról van szó.
A térd az egyik legkritikusabb testrészünk, mivel akár sportolunk, akár nem, mindig nagyfokú terhelésnek van kitéve. Ezért fontos a megfelelő lépéseket megtenni a védelméért, nemcsak akkor, amikor már térd ízületi fájdalmakkal küzdesz, hanem már előtte is. Nézzük, a legfontosabb tudnivalókat.
Újabb tudományos megközelítés a hidegterápiás kezelésekről
Az általános bölcsességek az akut sérülések azonnali jegeléséről lehet, hogy igazak, azonban a legújabb kutatások szerint a jegelés csak egy bizonyos fokig hatásos, ráadásul csak abban az esetben, ha néhány dolgot mindenképp betartunk. A hideg terápia az egyike a négy alap kezelési módszernek - pihenés, jegelés, nyomás-kifejtés és polcolás.
Mivel a bokasérülés megannyi variációjával és módjával találkozunk nap mint nap, ezért nem meglepő, hogy sokakban felmerül a kérdés, hogy mit és hogyan kéne csinálni, hogy a baleset megelőzhető legyen, vagy ha már megtörtént a baleset, hogyan segítsük elő a sérült boka regenerálódását, hogy a jövőben hasonló eset ne fordulhasson elő. Miközben egy egyszerű rándulástól, egy töréstől vagy egy még komolyabb sérüléstől szenvedsz, nem szabad elfeledkezned arról, hogy sok olyan gyakorlat van, amit nem csak meg tudsz tenni az egészséged érdekében, hanem meg is kell tenned. Ebben a bejegyzésben arról lesz szó, hogy mi a teendő a mielőbbi gyógyulás érdekében.
Négy arany maradt itthon a birkózó Magyar Nagydíjon
A hétvégén Szombathely adott otthont a kötöttfogású Birkózó Magyar Nagydíjnak ami egyben Polyák Imre-emlékverseny is. A verseny névadójáról pár gondolat azok kedvéjért akik esetleg nem ismernék Polyák Imre nevét.